Tisztelt Dékán Úr, tisztelt dékánhelyettes urak, kedves kollégák, hölgyeim és uraim, kedves évfolyamtársaim, kedves barátaim!
Mindenekelőtt köszönöm a szervezőknek, évfolyamtársaimnak a megtisztelő bizalmat, hogy engem kértek fel a jubileumi beszéd megtartására.
Megilletődve fogatam ezt a felkérést. Húsz évvel ezelőtt ugyanezen alkalommal, vagyis az ötven éves jubileum alkalmából hallgattam itt, Szegeden Németh András professzor úr beszédét, amiből egy mondat ragadott meg, idézem: “Sorainkat megtizedelte a második világháború”. Ehhez képest mi egy békés, nyugodt hat évet tudhattunk magunk mögött, hála jó sorsunknak, hála az égieknek! Volt ugyan a világot majdnem megrengető válság mindjárt az egyetemi éveink elején, de ez bennünket egyáltalán nem érintett. Az ALMA MATER biztonságában lehettünk végig, tanulmányaink befejeztéig, a diploma megszerzéséig.
50 év távlatából nézve csak köszönettel gondolhatunk vissza erre a hat évre. A legfontosabb, amit kaptunk AZ ALMA MATERTŐL, hogy általános orvossá, medicus universalissá képeztek ki bennünket. Ennek az egyetemnek presztizse volt országszerte, és azon túl is, (és van mind a mai napig) . Egy jellemző momentumot említek: végzés után néhány hónappal, tehát 1968-ban Budapesten, az akkori munkahelyemen találkoztam Eckhardt Sándor professzor úrral, az Onkológiai Intézet igazgatójával egy konzílium kapcsán. Bemutatkoztam és megemlítettem, hogy szegedi medikus voltam – mire azt válaszolta: “Szeged, az Egyetem, Budapest az csak főiskola”. Azóta azért változott az én megítélésem a fővárosi egyetemet illetően, miután a Semmelweis Egyetemen oktatok magam is, és magánéletem révén végképp össze vagyok kötve a Semmelweis Egyetemmel. De a Szegedi Egyetem iránti elkötelezettségem, elismerésem és hálám változatlan maradt.
Mi az, amiről feltétlenül meg kell emlékeznünk ötven év távlatából is. Mindenekelőtt tanárainkról, akik kivétel nélkül kiváló oktatók és kiváló emberek voltak, akár az egyetem munkatársai, akár Szeged város kórházainak vagy intézményeinek főorvosai voltak.
Bár az egyetem az ország déli határszéléhez közel volt és van, nem maradtunk el a világtól, mert a világot idehozták tanáraink, Csillik Bertalantól, Karádi Istvánon át Kovács Gáborig. Mindezt tehették azért, mert széles látókörű, hazai és nemzetközi befolyással rendelkező professzorok szervezték meg a kapcsolatokat a külvilággal, mindenekelőtt Petri Gábor professzor, aki – mint tudjuk – országgyűlési képviselő is volt, és Julesz Miklós professzor.
Tanárainkkal való szoros és személyes kapcsolat egyik oka az volt, hogy elég kevés könyv állt a rendelkezésünkre. Volt néhány jegyzetünk, de leginkább az előadásokon elhangzottakra voltunk utalva. Kétségtelen, hogy ezeknek - a professzoraink és munkatársaik által összeállított jegyzeteknek - tartalma, értéke kiváló volt. Csak megemlítem érdekességként, hogy kezembe került Láng professzor úr sebészeti propedeutika c. jegyzete ennek az ára 12,50 Ft volt anno – - hihetetlen a mai árak ismeretében
De többségében csak az előadásokon elhangzottak ismeretében volt esélyünk arra, hogy egy-egy tárgyból levizsgázzunk Ebben – egy ideig-- segített a katalógus olvasás. Volt egy katalógus olvasó -akkor még – tanársegéd, aki két éven át szorgalmasan tartotta számon a jelenlétünket. Amikor ballagtunk, ismételten katalógus olvasást kértünk- skandálva a kérést – majd hálánk jeleként a levegőbe emeltük néhányszor.
Külön kiemelendő az a személyes kapcsolat és törődés, amit gyakorlatvezetőinktől tapasztaltunk. Ezt a hagyományt a szegedi egyetem - úgy gondolom -mind a mai napig megtartotta. Számon tartottak minket, velünk izgultak a vizsgáink során, legtöbbjüktől személyes ismerősként váltunk el. Ez a személyes viszony a gyakorlatvezetőkkel számomra – és nyilván sokunk számára - szegedi specialitás volt. És ami a legfontosabb, orvosi szemléletre neveltek, oktattak, vagy ahogy ma inkább szeretik nevezni, holisztikus szemlélet felé irányították a kialakulóban levő orvosi mentalitásunkat.
Azt a kifejezést, hogy “kiégett” vagy “stresses” emlékeim szerint soha nem hallottuk senkitől, főként klinikus oktatóinktól nem. Megemlítem, hogy ebben az időszakban – a 60-as évek második felében - járt Sellye János professzor Szegeden is, és tartotta meg a stressel kapcsolatos korszakalkotó munkásságáról szóló előadását, ami az egyetem egyik szokásos keddi tudományos ülésekor hangzott el. Ezzel együtt a “stress” kifejezés ad nauseam való hangoztatása nem volt jellemző, szemben a mai időkkel.
Kiváló tanáraink voltak, kivétel nélkül. Mégis, két professzorunk nevét említem meg, akikről túlzás nélkül mondható, hogy az orvostörténelembe jegyezték fel nevüket.
Ivanovics György professzor, akit “a nagy gentleman “névvel illettünk az évfolyam könyvünkben, aki előadásai közben -per tangentem említette meg személyes ismeretségét pl. Domagkkal (aki a sulfonamidok felfedezője volt), de kapcsolatba került Albert Sabinnal, a poliomyelitis elleni vaccina feltalálójával is.Nemzetközileg elismert tudós, mikrobiológus volt, számos külföldi egyetemen tanított, az Atlanti óceánon innen és túl, aki többek között a sulfonamid (Ultraseptyl) és a B12 vitamin hazai bevezetésében úttörő munkásságot végzett. Zseniális előadó volt.
Jancsó Miklós professzor úr ha másért nem, két trópusi betegség, - az álomkór és a leishmaniasis gyógyításában- elért eredményekért vált világhírűvé. Akik ott voltunk Jancsó professzor úr temetésén, hallottuk, amint Ghánai évfolyamtársunk, Emmanuel Tete afrika népei nevében köszönte meg Jancsó professzor úr munkásságát. Mindkét professzor Kossuth -díjat kapott és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.
Bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy kiváló tanáraink voltak, néhány nevet szeretnék külön kiemelni.
Láng Imre professzor, a nagy klasszikus, akitől a sebészeti propedeutikát hallgattuk, aki 1930-31-ben egy évet töltött Rockefeller-ösztöndíjjal az USA-ban a Mayo klinikán. Itt tanulta meg az idegsebészet alapjait Harvey Cushingtól. Erről a tanulmányútról nem tett említést nekünk medikusoknak, talán azért sem, mert az 1945 utáni rendszer komoly megpróbáltatásoknak tette ki, nem volt tanácsos korábbi amerikai tanulmányútról beszélni. De a harmadik évben az utolsó előadásában hangzott el tőle az a mondat, hogy “Cushing neve legyen áldott” - talán így akarta tudomásunkra hozni, hogy köze volt Cushinghoz.
Nem csak sebészeti propedeutikát, hanem sebészeti filozófiát is tanított. Az általa írott jegyzet első oldalán található az a mondat, hogy “a sebészet megismeréséhez világnézet kell, ehhez pedig bölcselet”. A sebészeti propedeutika értelmét pedig abban látta, hogy:” kedvet lehet kapni a további tanuláshoz, a holtig való tanuláshoz, ha a sebész pálya iránt érez valaki hivatást”. Nagyon igazat kell adni a nagy klasszikusnak.
Az A,B,C -t hangsúlyozta - minden témakört illetően – ma ezt úgy hívjuk, hogy protokoll vagy algoritmus, amely a legtöbb orvosi tevékenység során, de különösen a sürgősségi – traumatológiai ellátásban ma már az első lépések közé tartozik és kötelező!.
Az I.sz Sebészeti Klinika Petri Gábor professzor úr vezetése alatt országosan egyedülálló szakmai színvonalat képviselt. Petri Gábor a magyar sebészet úttörőjeként vált ismertté, széleslátókörű egyéniség volt, kitűnő csapatot gyűjtött össze maga körül.
Az általa vezetett klinikán a sebészet teljes spektrumát felölelő multidisciplinaris team állt össze, beleértve a szívsebészetet (motoros szívműtétek) és a nagyér sebészetet. Kitűnő előadók és korszakalkotó szakemberek voltak közöttük. Csak néhány név a nagy csapatból:
Kulka Frigyes docens, később professzor: impulzív sebész ill. mellkassebész tanárunk volt, előadásainak stílusa, karakterisztikusan határozott kijelentései, mondanivalója kifejezetten vonzottak mindannyiunkat.
Kovács Gábor professzor, aki a motoros szívműtéteket, ill. a szívműtétek csaknem teljes spektrumát vezette be a klinikán, az angolszász világból hozott tapasztalatok alapján.
Imre József professzor úr, a hazai nyelőcsősebészet egyik úttörője, akinek előadásait mi még élete, egészsége teljében hallhattuk. Nem sokkal végzésünk után, 50 éves korában távozott közülünk.
Altorjay István professzor úr a hazai gyermeksebészet egyik kiváló képviselője volt, kitűnően felépített előadásokat tartott.
Németh András professzor, aki az országban elsőként végzett élődonoros vese transzplantációt, ezen a klinikán. Az ő munkásságát folytatta hossza szünetet követően a klinika transzplantációs csapata, Csajbók Ernő és Szenohradszky Pál évfolyamtársunk vezetésével.
Pepó János tanár úr vezette és fejlesztette tovább a klinika érsebészeti profilját.
Baradnay Gyula tanár úr a colorectalis sebészet kiváló művelője volt.
Boross Mihály és Ábrándi Endre tanár urak az anaesthesiologia szegedi úttörői voltak, az országban elsők között kezdték meg az anaesthesiologiai előadások tartását medikusoknak - velünk kezdték, V. évesek voltunk, bár akkor még csak fakultáció volt az anesthesiologia, de a tanterem tele volt minden előadáson.
Egyetlen szakma nem képviseltette magát az I. sz. Sebészeti Klinikán – a traumatológia. A 80-as évek végén került bevezetésre itt, a Szegedi Egyetemen, ez jelenleg az ország legjobban felszerelt traumatológiai klinikája Varga Endre professzor vezetése alatt.
Julesz Miklós professzor úr az I.sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, országosan és nemzetközileg elismert endokrinológus szakember volt.
Több munkatársának neve vált szintén emblematikussá.:
Varró Vince professzor: kitűnő belgyógyász, akitől – és a Julesz klinikán dolgozó tanároktól, így Benkő Sándor és Kovács Kálmán– tanár uraktól a medicinán túl bölcsességet, a betegekkel való bánásmódot tanultunk. Ez helyettesítette a hiányzó kommunikációs ill. psychologia tantárgyakat, amelyek kimaradtak a curriculumból.
Ugyancsak az I.sz. Belgyógyászati Klinika kiválósága volt Rák Kálmán tanár úr, a haematologia országosan elismert szakembere.
A kardiológiai profilt gyakorlatvezetőnk, Csanády Miklós adjunktus, későbbiekben professzor fejlesztette tovább. Vele különösképpen szoros, személyes kapcsolatot alakítottunk ki.
És így mehetnék tovább az összes intézeten és klinikán, de idő híján csak még egy professzorunkról emlékezem meg: Boda Domonkos professzor, aki a szegedi Gyermekklinika életében – mondhatnánk – új korszakot nyitott, például a gyermek intenziv terápia magas szintre való fejlesztésével. Csak egy adat: az ő idejében csökkent jelentős mértékben a mortalitás a Gyermekklinikán.
Egy tantárgy volt, ami kimaradhatott volna az életünkből, de erről nem az egyetem tehetett – oly korban éltünk, amikor ez a tárgy kötelező volt – TÚLÉLTÜK!
Ugyanakkor fiatalok voltunk, a fiatalságunkat nem vette el senki és semmi –különösebb szentimentalizmus nélkül mondhatjuk, hogy ott voltunk boldogok……….,
Egy gondolat évfolyamtársaim felé:
nagyszerű csapat voltatok, köszönök minden kedvességet, barátságot, amit tőletek kaptam, hálás vagyok a jó sorsomnak, az égieknek, hogy VELETEK EGYÜTT tanulhattam végig a hat évet. Köszönöm azoknak is, akik jelen vannak, és azoknak is, akik már nem lehetnek közöttünk, de talán, valamilyen – számunkra fel nem fogható módon - velünk vannak ők is.
Az Egyetemnek, az ALMA MATERNEK pedig kívánom, hogy maradjon az, ami volt, UNIVERSITAS, ISKOLA, működhessen tovább minél kevesebb zökkenővel és névváltoztatással. Éljen, gyarapodjon, növekedjen, vagyis VIVAT, CRESCAT, FLOREAT.
Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Dr.med.habil.Frenyó Sándor
egyetemi magántanár
