2018. március 11-12. között Kolozsvárra látogatott az Iuliu Hatieganu Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Egyetem Orvostudományi Karának meghívására a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának küldöttsége, Prof. Dr. Bari Ferenc dékán, Prof. Dr. Széll Márta tudományos és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettes, valamint a Kar Nemzetközi Irodájának munkatársai, Sasi-Pokriva Eszter és Szűcs-Tettinger Kornélia. A látogatás célja a 2018-as JPEMS (Joint Program for European Studies) program kolozsvári helyszínének előkészítése volt a 2015-ben Szegeden megrendezésre kerülő JPEMS program tapasztalatai alapján. A megbeszélésen részt vett a kolozsvári egyetem Orvostudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Anca Dana Buzoianu, Dr. Tudor Calinici, JPEMS koordinátor, valamint a Nemzetközi Iroda munkatársai. A hivatalos program mellett bemutatásra kerültek a kolozsvári Orvostudományi Kar legújabb fejlesztései: a Könyvtár épülete, a Szimulációs Központ, valamint a Genomikai Központ.
2018. szeptembertől decemberig a kolozsvári JPEMS program 20-30 hallgatót fogad Angers-ból, Szegedről, Nápolyból, Temesvárról, valamint a házigazda szerepét betöltő Kolozsvárról.