Orvostörténeti esték – Régi csontok, új nyomok

A múltbéli népességek biológiai rekonstrukciójával foglalkozó történeti antropológia egyik legdinamikusabban fejlődő ágát képviseli az egykor élt emberek maradványain megfigyelhető kóros elváltozásokkal foglalkozó paleopatológia. A hagyományosan szabad szemmel, makromorfológiai módszerekkel végzett paleopatológiai kutatások vizsgálati anyagát főként a régészeti ásatások során feltárt, történelem előtti és történeti időkből származó humán csontvázleletek szolgáltatják, fő céljuk pedig a diagnózisfelállítás. A korántsem egyszerű, számos nehézséggel terhelt folyamat során a paleopatológusok az emberi csontmaradványokon megfigyelt kóros elváltozásokat és azok csontvázon belüli eloszlási mintázatát, együttes megjelenését tanulmányozzák, majd ezek alapján a számításba vehető diagnózisok körét leszűkítik a legvalószínűbb(ek)re (differenciáldiagnózis).
A tudományterület tárgyát képezik a járványosan pusztító, tömeges halált okozó bakteriális fertőzések is, amik közül kiemelkedik az emberiség történelmét már a kezdetektől végigkísérő, jelenleg is globális egészségügyi kihívást jelentő tuberkulózis (tbc) vagy gümőkór. A betegséggel szemben vívott harcban a paleopatológiai kutatások eredményei is segítségünkre lehetnek, hiszen felbecsülhetetlen értékű ismeretekkel szolgálhatnak a tbc és az emberiség közös múltjára vonatkozóan. Egyfelől, a diagnosztizált tbc-s esetek révén megtudhatjuk, hogy a kór jelen volt-e egy múltbéli népességben. Másfelől, a csontmaradványokon megfigyelt elváltozások makromorfológiai jellegzetességei (pl.: lokalizáció, kiterjedtség) alapján azt is rekonstruálhatjuk, hogy a diagnosztizált esetekben milyen lehetett a betegség lefolyása, melyik megjelenési formája ölthetett testet, és milyen biológiai következményekkel (pl.: eltorzulás, mozgáskorlátozottság) járhatott a benne szenvedők számára. A régészetet is segítségül hívva pedig akár még a tbc lehetséges szociális következményeit (pl.: kirekesztettség, munkaképtelenség) is megismerhetjük. Így egyebek mellett arra is fényt deríthetünk, hogy a kór jelenléte a múltbéli népességekben hogyan befolyásolhatta nemcsak az érintettek, hanem a környezetükben élők mindennapjait is (pl.: betegek ápolása, helyettesítése a termelésben). Habár Magyarországon a tbc-vel kapcsolatos paleopatológiai kutatások kezdetei az 1970-es évekre nyúlnak vissza, máig keveset tudunk az okozott emberélet-veszteségek miatt jelentős történelemformáló erővel bíró betegség Kárpát-medencei történetéről az egyes régészeti periódusok és földrajzi régiók vonatkozásában.
Az előadás során a hallgatóság bepillantást nyerhet abba, hogy a tbc több évtizedes múltra visszatekintő paleopatológiai kutatása során milyen előrelépések történtek a betegség makromorfológiai diagnosztizálásában, milyen diagnosztikai kihívások várnak még leküzdésre, és a diagnosztikafejlődésnek hála milyen új ismeretekkel gazdagodtunk a tbc Kárpát-medencei története vonatkozásában.

Az előadóról:
Spekker Olga 1987. december 30-án született Győrben. 2006 nyarán nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetemre, ahol 2009 júniusában biológus, 2013 januárjában pedig biológiatanár-matematikatanár diplomát szerzett. Doktori dolgozatát 2018 májusában védte meg az SZTE Embertani Tanszékén. A tuberkulózissal kapcsolatos paleopatológiai vizsgálatokba még 2008 januárjában, alapszakos hallgatóként kapcsolódott be, majd doktori kutatásai során is ezt a vonalat vitte tovább. Érdeklődése középpontjában elsősorban a diagnosztikafejlesztés állt. 2016 szeptemberétől a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával egy 4 hónapos kutatási projekt keretében a preantibiotikus érából származó, ismert halálozási okú egyének csontmaradványait tartalmazó washingtoni The Robert J. Terry Anatomical Skeletal Collectionben végzett makromorfológiai vizsgálatokat. Ezek eredményeként több, a koponya belső felszínén megfigyelhető, ún. endocraniális csontelváltozás esetén is igazolta, hogy azok a tuberkulózis diagnosztikai kritériumaiként használhatók a paleopatológiai gyakorlatban. PhD tanulmányai befejezését követően az ELTE Régészettudományi Intézetében, jelenleg pedig az SZTE Embertani Tanszékén és az SZTE IKIKK Archaikus és Recens Humán Genomikai Kutatócsoportjában dolgozik tudományos munkatársként. Habár fő profilja a kutatás, oktatási és tudományos ismeretterjesztő tevékenységet is rendszeresen folytat. Antropológusként számos kutatási projektbe, így egyebek mellett több OTKA-projektbe, a HistoGenes elnevezésű ERC-projektbe, az Árpád-ház-projektbe, legutóbb pedig a mohácsi csata egyik tömegsírjából előkerült áldozatok csontmaradványainak a vizsgálatába is bekapcsolódott. A különböző régészeti korokból és földrajzi régiókból származó embertani szériák általános antropológiai vizsgálata mellett elsősorban a tuberkulózissal összefüggésbe hozható csontelváltozások megjelenését, előfordulási gyakoriságát kutatja az egykor élt népességekben.