Bezár

Kari élet

Weiczner_Roland

Prezentációs Technikák Verseny 2020

Prezentációs Technikák Verseny 2020

2019. december 19.
2 perc

A Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia meghirdeti a Prezentációs Technikák Verseny 2020 eseményt az SZTE-n

A Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia meghirdeti:
 
Prezentációs Technikák Verseny 2020
 
A verseny témája: A korábbi évekhez hasonlóan idén is választhatod témaként az általad kutatott területet, legyen szó a szakdolgozati vagy TDK-s témádról – a lényeg, hogy közérthetően add elő az eredményt. Az sem gond, ha még nincs választott témád: ebben az esetben élhetsz a mi témajavaslatunkkal is, ami a „Zöld világ”. Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy fenntarthatóvá tegyük az életvitelünket és megoldjuk a környezetvédelmi problémákat. Épp ezért úgy gondoljuk: nincs olyan szakterület, amely ne tudna hozzátenni ehhez a folyamathoz. A zsűri a tartalmat, a kreativitást, az előadói- és beszédstílust, illetve a prezentációs technikák alkalmazását értékeli. (az eddigi tapasztalatokból kiindulva fontos a „fun fact”. A szerk.)

Az összegyetemi döntőt kari fordulók előzik meg.
 
A verseny menete:

1. Nevezz, azaz regisztrálj a Modulo-n keresztül!

2. Gyere el a felkészítő workshopokra!

3. Mérd össze magad a többiekkel a kari fordulón, ahonnan a legjobbak (karonként 1 fő) a döntőbe jutnak!

4. Döntő
 
Összefoglalva: Témakör: saját kutatási témád vagy „Zöld világ” Előadás időkerete: max. 7 perc Formátum: PowerPoint, vagy Prezi Nyelv: magyar, vagy angol Önállóan vagy max. 3 fős csapatban
 
Jelentkezési határidő: 2020. január 31.
 
Döntő: 2020. április 8. szerda 17.00
 
Nyeremény: értékes tárgy- és pénzjutalom

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek