Bezár

Hallgatóknak

Friss hírek

Friss hírek

2016. április 19.
31 perc
2024. október 14.
Jászberény Városi Önkormányzat által alapított Jászberény egészségügyéért ösztöndíj >>>
Határidő: 2024. november 30.

2024.október 10.
Ujvári János diplomadíj pályázat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által kiírt Ujvári János diplomadíj-pályázatot ajánljuk megtisztelő figyelmébe, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat arra motiválja a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi vonatkozásaiba, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.

A pályázatról részletes információ az SZTNH képzési oldalán található:http://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari-janos-diplomadij-palyazat 


2024. október 8.
Az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező rendezvény, felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára
Jelentkezés: 2024. október 22. (kedd) 16:30-ig.

2024. szeptember 26.

A VIATRIS Healthcare Kft. karriertervezés workshopot tart III., IV és V. éves orvos és gyógyszerész hallgatók részére, melyet ajánlunk figyelmükbe.

A rendezvény helyszíne: Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ, F50 terem (!)

A rendezvény időpontja: 2024. október 21-én (hétfő) 12.00

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a részvétel regisztrációhoz kötött:

https://forms.office.com/r/ueqPLKiBkH


2024. szeptember 16.
A Szegedi Tudományegyetem pótpályázatot hirdet hallgatói mobilitások megvalósítására
a 2024/2025. tanév 2. félévében a Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával

A kari szintű pályázati anyagokat Sasi-Pokriva Eszter külügyi főelőadónak kell megküldeni a sasi-pokriva.eszter@med.u-szeged.hu e-mail címre. További információ ezen az e-mail címen és a 62/342-359-es telefonszámon kérhető. Mellék: 2359, Mobil: 20/3197119

A hallgatói tanulmányi célú mobilitások beadási határideje részképzés esetében 2024. 09.27. 12:00 óra

A nem részképzésre és kiválósági támogatásra vonatkozó hallgatói pályázatok benyújtása folyamatos.


2024. szeptember 10.
Karrierépítés című alapozó kurzus

A Szegedi Tudományegyetem, illetve annak vezetése mélyen elkötelezett a hallgatói sikeresség támogatásában, az egyetemi tanulmányok és a sikeres karrierépítés elősegítésében. Ennek keretein belül már most, az egyetemi tanulmányaik kezdetén kiváló lehetőséget biztosít a Karrierépítés című alapozó kurzus elvégzésére.

A kurzus keretein belül a szorgalmi időszak első hetének végére megszerezheti első egyetemi kreditjét! A Karrierépítés kurzus kimeneti célja, hogy tanulmányaikat kezdő hallgatóink személyre szabott kurzusajánlásokat kaphassanak a 21. század munkaerőpiacán talán legfontosabbnak számító kompetenciaterületeken, hogy már SZTE-s tanulmányaik kezdetén tudatosan építhessék sikeres karrierjüket. Ehhez nem kell mást tenni, mint a Coospace-n időpontot választani (Karrierépítés – alapozó kurzus színtéren), majd szeptember 2 és szeptember 14 között két alkalommal elmenni a TIK-be és megoldani a játékos-gondolkodtató teszteket. Aki nem volt az első héten, ezen a héten pótolhatja az elmulasztott alkalmat. A kurzus lezárása után egy héten belül elektronikusan kiküldésre kerülnek a személyre szabott ajánlások. Ha valakinek nem sikerülne jól a kurzus teljesítése, annak elutasításáról a félév folyamán még dönthet, azaz nincs veszteni valója senkinek sem.

Motivációja, pozitív hozzáállása, elköteleződése fontos szerepet játszik tanulmányi eredményességének növelésében, ezért erőteljesen biztatom a kurzuson való részvételre.

Üdvözlettel: SZTE"


2024. július 23.

2024. július 11.

2024. május 9.

A VIATRIS Healthcare Kft. 2024. július elején Nyári Egyetemet szervez III, IV. és V. éves orvos - és gyógyszerész hallgatók részére. A résztvevők betekintést nyerhetnek a gyógyszeripar működésébe előadások és gyógyszergyár-látogatás keretein belül. A szervezők szállást, programokat és étkezést is finanszíroznak. A nyári egyetem létszámkerete 15 fő.
A részletes programot és információt ide kattintva olvashatják.
Jelentkezés Modulo felületen lehetséges.
Jelentkezési határidő: 2024. május 17. (péntek)


2024. április 18.
Pannonia_osztondij

2023. október 4.
mko_front_image-scaled

2024. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2024-es évfolyamába szeptember 15-től október 15-ig lehet pályázni az mkoprogram.hu weboldalon. Az MKÖ a Kormány utánpótlás-képző, a 30. életévüket még be nem töltött, diplomás, magyar fiatalok karrierindító programja, amelyet a Miniszterelnökség működtet.

2023. szeptember 29.
Felhívás speciális képzési igényű hallgatók részére >>>

Az SZTE Sansz Iroda alapfeladata, a speciális képzési igényű (mozgás-, hallás-, látássérült és tanulási nehézségekkel küzdő) hallgatók támogatásának egyetemi szintű biztosítása, továbbá a Hallgatói Esélyegyenlőségi Bizottság munkájának szervezése és kontrollja.

Hova lehet fordulni segítségért?: SZTE Életvezetési Tanácsadó Központ

6722 Szeged, Vitéz utca 17. (11-es iroda) Telefon: 06/62 544-029 eselyiroda@rekt.szte.hu

2023. augusztus 31.
Pályázatokról, ösztöndíjakról honlapunk Pályázatfigyelő menüjében tájékozódhattok!
2023. május 26.
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj felhívás 2023 >>>

2023. március 2.
2023. február 27.

Hsu-Shih_1_2

Keck School of Medicine csereprogram pályázati felhívása a 2023/2024-es tanévre >>>

A Keck School of Medicine of University of Southern California negyedik alkalommal fogad 4 szegedi végzős (jelenleg 5. éves) orvostanhallgatót 1 hónapos szakmai gyakorlatra 2024 áprilisában. A program elérhető bármely magyar és angol nyelvű képzésben résztvevő hallgató számára, aki szeretné a hatodéves gyakorlatok egy részét egy amerikai kórházban eltölteni, melyet itthon is elfogadnak gyakorlatként.

2023. február 22.
Az oxyológiai ellátás alapjai-Mentőtiszt III. elméleti képzés 2023

A tanfolyam tervezett időpontja: 2023. március 18-19., 24-25-26. (hétvége, péntektől-vasárnapig).

Módosított jelentkezési határidő: március 9., csütörtök!

 

A jelentkezés a „Mentés a Jövőért” Alapítvány honlapjáról (http://www.mentesajovoert.hu ) letölthető jelentkezési lap és előzetes teszt kitöltésével történik, a jelentkezési lapot a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet titkárságára, Maróti Beátának szkennelve kell megküldeni (maroti.beata@mentok.hu), a részvételi díj átutalását követően.

„Mentés a Jövőért” Alapítvány bankszámlaszám: 11735005-20358752

Utaláskor a közlemény rovatban a résztvevő nevét mindenképpen fel kell tüntetni.

Jelentkezési lap (doc) >>>

Hirdetmény (pdf) >>>


2023.02.17.

Egyetemistákat is várnak az Atlétikai Világbajnokságra önkéntesnek

Az olimpia után a legnagyobb világverseny az atlétikai világbajnokság, amit idén Budapesten rendeznek meg. Február 20-ig várják az önkéntesek jelentkezését a szervezők. Az életreszóló élmény mellett a feladat komoly tapasztalatot is jelenthet azoknak hallgatóknak, akik élnek a lehetőséggel.


2022. 12.08.
TO_nyitvatartas_2022_karacsony


2022. 11.17.
Logo_cadaVR_anatomy_01
Bár november 30. a jelentkezési határidő, a gyors és népes fogadtatás miatt (I-II. év) már a jövő héten generálják a fiókokat a CadaVR anatómiai rendszerhez, melynek indulásáról minden regisztrált emailt fog kapni.
Add tovább!
2022.10.12.

The EUGLOH Annual Student Research Conference

Global Health Challenges: Advances in E-Health

Registration Deadline: 24 Oct 2022 23:59

2022.10.04.

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság együttműködésben a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesületével idén is pályázatot ír ki “Év Medikusa” címmel. A 400.000 forintos pénzjutalommal járó díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, akik legtöbbet tesznek az emberekért, a közösségért.

A beérkezett pályázatokat a Medicina Fórum zsűrije, a Magyar Kórházszövetség, az Orvos Szakmai Kollégium, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége bírálja el.

Olyan orvostanhallgatók jelentkezését várjuk, akik jelenleg tanulmányaikat folyatják valamelyik orvosegyetemen és legalább 2 lezárt félévvel rendelkeznek.

A legjobb pályamunka benyújtója részt vehet a tervezetten 2022. november 17-én a Medicina konferenciát követő díjátadó Gálaesten.
Leadási határidő: 2022. október 9.
Részletek: https://memt.hu/dijaink-palyazataink/ev-medikusa/

A Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének nevében sikeres pályázást kívánunk!

Üdvözlettel,
Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete"

https://memt.hu/dijaink-palyazataink/ev-medikusa/


2022.09.07.

Kreditátviteli kérelmek bírálata a MODULO rendszerben

Meghosszabbításra került a MODULO kreditátviteli időszak. Az újonnan felvett, átvett, szakváltó és tagozatváltó hallgatók 2022.09.08-09. között még benyújthatják kreditátviteli kérelmüket.

A tanszékek MODULO kreditátviteli kérelmek bírálatára kijelölt munkatársait kérjük, szíveskedjenek a beérkező űrlapokon bejegyezni javaslatukat. A tárgyfelelős tanszék javaslata alapján a döntést a Kreditátviteli Bizottság hozza meg, a Kari Tanulmányi Ügyrend 11.1. pontja alapján legkésőbb a kérelem beadásától számított 15. munkanapon belül.

MODULO kreditátviteli kérelmek benyújtására kijelölt további időszakok a 2022/23. tanév I-II. félévben: 2022.11.21-12.04., 2023.01.09-02.05., 2023.04.24-05.07. Aktualizált határidők, időszakok elérhetők az Egyetemi ETR-naptárban.


2022. 08 23.
Nemzeti Tudósképző Akadémia ösztöndíj program - pályázati felhívás

2022. 08.01.

SZTE SZAOK Tanulmányi Osztály augusztusi ügyfélfogadási rendje

A Szegedi Tudományegyetem energiatakarékossági okokból rendkívüli központi bezárást rendelt el 2022. augusztus 4-17. között. Ennek megfelelően a Tanulmányi Osztály ügyfélfogadási ideje az alábbiak szerint alakul:

2022. augusztus 1-3.: személyes ügyfélfogadás 8-12 óráig, délután 16 óráig telefonos és e-mail ügyintézés.

2022. augusztus 4-17.: telefonon, e-mailben vagyunk elérhetőek.

2022. augusztus 18-19.: személyes ügyfélfogadás 8-12 óráig, délután 16 óráig telefonos és e-mail ügyintézés zajlik.


2022. augusztus 22-től a szokásos ügyfélfogadási rend érvényes.


2022.07.29.
Az SZTE Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Bizottság által 2022.07.12. napján elfogadott végleges rangsor a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon >>

2022. június 9.
Demonstrátori pályázat a 2022/2023. évre

A SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara oktató-kutató munkájának elősegítése érdekében demonstrátori megbízásban részesítheti a jó tanulmányi eredményt felmutató hallgatókat.

Felhívjuk szíves figyelmüket a közelgő demonstrátori pályázati határidőre: 2022. július 11.

A hallgatók pályázataikat az Intézetben adják le, nyomtatott formában, majd az intézet az általa rangsorolt pályázatokat a Dékáni Hivatalba küldi.

A 2022/2023. tanévre kihirdetett demonstrátori pályázatoknak tartalmaznia kell:

• a Demonstrátori Szabályzatban található pályázati űrlapot,

• az Intézet javaslatát, a beérkezett pályázatok rangsorát (Demonstrátori Szabályzatban található űrlapon),

• a hallgatónak, a demonstrátori időszakra vonatkozó, és az Intézetvezetővel egyeztetett oktatási és egyéb szakmai feladatainak részletezését (a demonstrátori munkatervet),

• a már korábban demonstrátori megbízást betöltő hallgató pályázatához köteles csatolni az előző tevékenységéről készített, az intézetvezető által véleményezett beszámolóját.

A pályázatokról szóló döntés, tervezetten a határidőt követő két hétben történik, minőségi rangsor alapján, melynek bírálati szempontjai:

• tanulmányi eredmény

• (előző) szakmai tevékenység

• nyelvvizsga

A demonstrátori megbízásról az intézeteket értesítjük, egyben kérjük, a hallgatók névre szóló kinevezéseit adják át számukra.

A demonstrátori ösztöndíjban részesülő hallgatók tíz hónapon keresztül havi 30.000 Ft ösztöndíjat kapnak.

2022. május 27.

2022/2023. tanévre szóló nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázatok beadási határideje

2022. július 4. (hétfő) 23:59 óra.

A pályázatokat kizárólag elektronikusan a Modulo (https://modulo.etr.u-szeged.hu/) felületen lehet benyújtani a pályázati űrlap kitöltésével és a mellékletek csatolásával. A beadás helye a Szegedi Tudományegyetem elnevezésű virtuális iroda. Kizáró feltétel a pályázati határidőben (2021/2022. tanévben) felvett, de nem teljesített kötelező kurzus. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon a tanulmányi pontszám alapja az utolsó két félév hagyományos átlaga, így a benyújtást megelőzően javasolt ellenőrizni a Neptunban bejegyzett vizsgaeredményeket.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege 40.000,- Ft havonta. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma 14 fő.

A részletes pályázati kiírást


2022. május 18.

Pharmaceutical Marketing Rush Game

Date 23 May 2022 — 25 May 2022 CET

Location Online

Target group Undergraduate 3rd year, Master and PhD Students from faculties of various fields in Global Health

Host Université Paris-Saclay

Registration Deadline: 20 May 2022 23:59

 

Global Diversity

Date 03 Jun 2022 10:00 — 12:00

Location Online

Target group EUGLOH students & staff

Host Ludwig-Maximilians-Universität München

Registration Deadline: 25 May 2022 23:59

 

EUGLOH Innovation Days 2022

Date 29 Jun 2022 — 01 Jul 2022

Location Online; Université Paris-Saclay

Target group Undergraduate Students; Master Students; PhD Students; Researchers; New Partners

Host Université Paris-Saclay

Registration Deadline: 20 May 2022 23:59


2022.04.21.
Friss

Keck School of Medicina csereprogram pályázat beadási határidő hosszabbítás:

2022. április 29.


2022. április 7.
2022. július 5-13. között
Jelentkezési határidő: 2022. május 1.

2022. március 17.

A Keck School of Medicine of University of Southern California harmadik alkalommal fogad 4 szegedi végzős (jelenleg 5. éves) orvostanhallgatót 1 hónapos szakmai gyakorlatra 2023. január - április között.

A program elérhető bármely magyar és angol nyelvű képzésben résztvevő hallgató számára, aki szeretné a hatodéves gyakorlatok egy részét egy amerikai kórházban eltölteni, melyet itthon is elfogadnak gyakorlatként.

A pályázat beadási határideje: 2022. április 19.

További információ: Sasi-Pokriva Eszter, külügyi főelőadó, SZTE SZAOK Dékáni Hivatal, E-mail: sasi-pokriva.eszter@med.u-szeged.hu  


2022. február 4.

DH2022. április 13.


2022. február 2.
mentorprogram
Mentorprogram 2021/2022-es tanév II. félév

2022. január 31.

Erasmus+ pályázati felhívás az SZTE SZAOK graduális és PhD hallgatói számára a 2022/2023-as tanév tanulmányi és szakmai
gyakorlat támogatására szóló ösztöndíjra
Pályázat beadási határideje: 2022. február 22.

Felhívás >>>

További információ: http://www2.u-szeged.hu/erasmus/


Új típusú pályázat: Felsőoktatási hallgatók rövid távú mobilitására - Blended Intenzív Programok - a pályázatok benyújtása folyamatos

További információ: http://www2.u-szeged.hu/erasmus/


2022. január 14.

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány célja, hogy támogassa a hazai kutatói és a tudományos pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2022. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben vagy mesterképzésben részt vevő – hallgatók ösztönzésével, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

A pályázat beadásának határideje: 2022. január 31. 16 óra

Részletes pályázati leírást a címre kattintva olvashattok.

2021. december 16.

A Pasteur Intézet Erasmus+ hallgatókat fogad

A Pasteur Intézet Erasmus hallgatókat fogadó laboratóriumi kutatóhelyeinek listája és a program >>>

Website: https://www.pasteur.fr/education

Contact person: Elisabetta Bianchi, Sylvie Malot
Contact person e-mail: erasmus@pasteur.fr

2021. december 10.
Pályázati felhívás Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíjra >>>
2021. december 10.

2021. október 21.

2021. október 12.
Orvosilag megmagyarázhatatlan tünetek (MUS) és interkulturális kompetenciák (IC) E-learning oktatási program az egészségtudományi hallgatók számára

Dátum 2021. október 27. - 2021. november 24.

Helyszín Online

Célcsoport orvostanhallgatók (általános orvos, fogorvos és gyógyszerészhallgatók), valamint ápoló, fizioterápiás és pszichológus hallgatók bármilyen szinten (BSc / BA / MSc / MA / egy ciklus mesterképzés). az EUGLOH Szövetség

Házigazda Szegedi Tudományegyetem

Regisztráció itt >>> (Határidő: 2021. október 18. 11:26)


2021. július 15.

ITM: ingyenjegyet kapnak az EFOTT-ra a védekezésben résztvevő hallgatók

covid_hallgatok

A koronavírus elleni védekezésben szerepet vállaló szegedi egyetemi hallgatók is ingyenes belépőt igényelhetnek az EFOTT fesztivál nulladik napjára.

Bővebben>>

2021. június 3.

2021. június 3.

2021. május 26.
DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZAT A 2021/2022. TANÉVRE

A SZTE Általános Orvostudományi Kara oktató-kutató munkájának elősegítése érdekében demonstrátori megbízásban részesítheti a jó tanulmányi eredményt felmutató hallgatókat.

Felhívjuk szíves figyelmüket a közelgő demonstrátori pályázati határidőre:

 2021. július 12.

A hallgatók pályázataikat az Intézetben adják le, nyomtatott formában, majd az intézet az általa rangsorolt pályázatokat a Dékáni Hivatalba küldi.

 

A 2021/2022. tanévre kihirdetett demonstrátori pályázatoknak tartalmaznia kell:

  • a Demonstrátori Szabályzatban található pályázati űrlapot,
  • az Intézet javaslatát, a beérkezett pályázatok rangsorát (Demonstrátori Szabályzatban található űrlapon),
  • a hallgatónak, a demonstrátori időszakra vonatkozó, és az Intézetvezetővel egyeztetett oktatási és egyéb szakmai feladatainak részletezését (a demonstrátori munkatervet),
  • a már korábban demonstrátori megbízást betöltő hallgató pályázatához köteles csatolni az előző tevékenységéről készített, az intézetvezető által véleményezett beszámolóját.

A pályázatokról szóló döntés, tervezetten a határidőt követő két hétben történik, minőségi rangsor alapján, melynek bírálati szempontjai:

  • tanulmányi eredmény
  • (előző) szakmai tevékenység
  • nyelvvizsga

A demonstrátori megbízásról az intézeteket értesítjük, egyben kérjük, a hallgatók névre szóló kinevezéseit adják át számukra.

A demonstrátori ösztöndíjban részesülő hallgatók tíz hónapon keresztül havi 30.000 Ft ösztöndíjat kapnak.


Együttműködésüket köszönjük!

Tanulmányi Osztály



2021. május 12.

HMAA Füred 2021 Konferencia

2021.augusztus 27-28.

Az Amerikai Magyar Orvosi Szövetség - Magyarországi Tagozata (HMAA-HC) egyetemi hallgatóknak (orvosi, fogorvosi, gyógyszerészhallgatók) mellett rezidensek, a doktorandusz hallgatók és a szakorvosok részére egyaránt szervez évente nyári konferenciát. A konferencia során a magyar orvostanhallgatóknak és fiatal orvosoknak lehetőségük nyílik megismerkedni a HMAA Buffalo és Houston csereprogramjával (amelyet hatodéves hallgatók számára hirdetnek meg), és megismerhetnek azokkal a hallgatókkal, akik már részt vettek a programban. További részleteket a HMAA Hungary Chapter oldalán a címre kattintva olvashattok.



2021. február 05.
HTF

High-Tech Felsőoktatás - Konferencia meghívó


2021. február 11-én High-Tech Felsőoktatás – kérdések és víziók címmel online konferenciát rendez a HÖOK. A konferencián felszólalnak a hazai felsőoktatás digitalizációjával foglalkozó szakemberek és természetesen a hallgatók is.

Bővebben>>


2020. november 13.
A Pasteur Intézet 32 kutatási projektbe várja Erasmus hallgatók jelentkezését szakmai gyakorlat keretében a 2020/2021-es időszakban

2020. november 11.

Új OMSZ felhívás hallgatóinknak >>>

2020. november 9.

2020. november 4.
2020. október 30.
A COVID felhívásokkal kapcsolatos - Önkéntesség és tanulmányok elfogadása témájú - dékáni és oktatási dékánhelyettesi tájékoztatót hallgatóink itt tölthetik le >>>

2020. szeptember 18.
Mentorprogam

Mentorprogram 2020-2021-es tanévre

Tanulmányi-, Életvezetési-, Segítő Tanácsadás

2020. szeptember 15.

A Szegedi Tudományegyetem az ERASMUS+ program keretében pótpályázatot hirdet hallgatók számára a 2020/2021. tanév 2. félévére
az Európai Egyetemek Szövetsége - EUGLOH partnerintézményekbe részképzésre és szakmai gyakorlatra

További információ és jelentkezési adatlapok az Erasmus honlapról tölthetőek le: http://www2.u-szeged.hu/erasmus/

A kari pályázati anyagokat: pályázati űrlap, hallgatói jogviszony igazolás, nyelvvizsga bizonyítványok az SZTE ÁOK Dékáni Hivatalába

Sasi-Pokriva Eszter kari EUGLOH kapcsolattartónak kell beküldeni e-mailben a sasi-pokriva.eszter@med.u-szeged.hu e-mail címre 2020. szeptember 23-ig.


2020. szeptember 15.

Erasmus+ pótpályázati felhívás az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2020/2021-as tanév 2. félévére tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló, ill. kombinált ösztöndíjra.

Pályázat beadási határideje: 2020. szeptember 23.


2020. szeptember 11.

Honlapra

Konzultációs időpontok >>>

SZTE ÁOK Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport (Gellért Albert Oktatási Központ, Szeged, Kossuth Lajos sugárút 35. Földszint)

2020/2021. tanév I. félév


2020. szeptember 04.
DH

Vegyes oktatás az ÁOK-n a 2020/2021. tanév őszi félévében

A 2020. augusztus 26-án kelt rektorhelyettesi körlevélhez kapcsolódóan, az abban foglaltak (különösen a járványügyi szabályok) szem előtt tartásával szeretnénk segíteni az első szemeszter oktatásának megszervezését.
2020. május 26.
Felhívás véradásra >>>

2020. április 30.

Online Otatás Okosan V. >>>

A Távoktatási Operatív Bizottság V. Hallgatói Tájékoztatója


2020. április 28.
Gasztro_PhD
2020. április 24.

Online Otatás Okosan IV. >>>

A Távoktatási Operatív Bizottság IV. Hallgatói Tájékoztatója

2020. április 16.

Online Oktatás Okosan >>>

A Távoktatási Operatív Bizottság III. Hallgatói Tájékoztatója

2020. április 3.
Az önkéntes munkavégzéssel kapcsolatos további hallgatói kérdések és oktatói válaszok >>>
2020. április 1.
Online Oktatás Okosan >>>
A Távoktatási Operatív Bizottság II. Hallgatói Tájékoztatója
2020. március 31.
2020. március 20.

A távoktatásról magyar hallgatónak >>>

A fenti linken tölthetitek le és olvashatjátok Prof. Dr. Lázár György dékán és Prof. Dr. Sáry Gyula oktatási dékánhelyettes HALLGATÓKNAK szóló távoktatással kapcsolatos körlevelét

2020. március 12.
Tisztelt Hallgatóink! Fokozottan kövessétek figyelemmel minden kommunikációs csatornánkat,
a honlapunk friss híreit, a Facebook oldalunkat!

2020. március 2.

A Szegedi Tudományegyetem az ERASMUS+ program keretében pótpályázatot hirdet hallgatók számára a 2020/2021. tanévre

az Európai Egyetemek Szövetsége - EUGLOH partnerintézményekbe részképzésre és szakmai gyakorlatra

További információ és jelentkezési adatlapok az Erasmus honlapról tölthetőek le: http://www2.u-szeged.hu/erasmus/

A kari pályázati anyagokat: pályázati űrlap, hallgatói jogviszony igazolás, nyelvvizsga bizonyítványok az SZTE ÁOK Dékáni Hivatalába

Sasi-Pokriva Eszter kari EUGLOH kapcsolattartónak kell beküldeni e-mailben a sasi-pokriva.eszter@med.u-szeged.hu e-mail címre 2020. március 12-ig.




2020. február 27.
hulladekmentes2

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak

2020. február 27.
sport

Jelentkezz Sportnagykövetnek és mozgasd meg az SZTE-t!


2020. február 26.
USA_flag

Kaliforniai cseregyakorlaton hallgatóink – Jelentkezz Te is programunkba!

Bővebben>>


2020. február 25.
TEKNOFEST_kiemelt

TEKNOFEST Légi és Technológiai Fesztivál

A törökországi Gaziantep repterén tavaly megrendezett fesztivál 1,7 milliós látogatottságával 2019-ben a világ legnagyobb légügyi rendezvényévé vált: 50 000 diák részvételével - Törökországon kívül még 122 országból.



2020. február 25.
palyazati_felhivas

A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar Dékáni Hivatala

L o g ó p á l y á z a t o t

hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.


2020. február 06.
o_sz_k_cs

PROFEX angol középfokú vizsgaelőkészítő tanfolyam

1

PhD NÉMET alapfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam


2020. február 06.
TO

Új információk a szigorló év szervezésével kapcsolatban

Kövesse figyelemmel "Évfolyam információk menüpontunkat!"
Bővebben >>

2020. február 05.
mentor_program

Mentor program

Fordulj hozzánk bizalommal!

Bővebben >>


2020. január 28.
keck-medicine
Keck School of Medicine csereprogram pályázati felhívás 2020/2021-es tanév
Bővebben >>>

2019. október 17.
book

Fogadó órák az Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoportnál a szorgalmi időszakban

2019. szeptember 13.
MP


Mentor Program

Bővebben >>


2019. augusztus 16.
seaside

Pszichológiai tanácsadás orvostanhallgatóknak

1Autrogén tréning
1Egyéni pszichológiai tanácsadás

2019. augusztus 13.
2019-2020

A tanévkezdéshez kövesse figyelemmel „Évfolyam információk” menüpontunkat!

Bővebben>>


2019. augusztus 09.

orarend

2019/2020. tanév őszi szemeszterében esedékes órarendi beosztások

Az órarendek változtatási jogát fenntartjuk!


2019. június 28.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZAT A 2019/2020. TANÉVRE >>


2019. június 26.

Új nyomtatvány - Kérelem igazolás kiállításához >>

2019. június 20.

Pályázati felhívás honvédségi ösztöndíjra>>


2019. június 14.

Akkreditált klinikai gyakorlat a Keck School of Medicine of University of Southern California-n, LA (USA)



2019. május 30.

Pályázati felhívás egyszeri ösztöndíjakra >>


2019. április 17.

Rezidensi álláshelyekre való jelentkezéssel kapcsolatos tájékoztató >>

2019. április 03.

Krompecher Ödön pályázat >>


2019. április 02.

Hessen International Summer University >>


2019. március 05.

Tudományos prezentációs verseny

Bővebben>>


2019. március 01.
Kina

Szerezz mélyebb ismereteket Kínáról!


2019. február 12.

Kulturális pályázatok hallgatóknak




2019. február 04.

Információk a félévkezdéshez - 2018/2019. tanév II. félév

Bővebben>>
2019. január 17.
WFA

„AZ ÍGÉRET FÖLDJE” pályázati felhívás

Bővebben>>


2019. január 11.

orarend

A 2018/2019-es tanév II. félévének órarendjei

Bővebben >>


2019. január 11.

Pályázati felhívás Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra

Bővebben >>


2019. január 10.

ERASMUS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2019/2020-as tanévre
tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló, ill. kombinált ösztöndíjra

Bővebben>>

2019. január 08.

Mentőtiszt III. tanfolyam

2018. december 07.

flagSenior Medical Student Program in the U.S.A. >>



2018. december 05.
Fegyvernek
fotó: www.fegyvernek.hu

Pályázati felhívás - "Esély Fegyverneken"

Bővebben >>


2018. november 30.
Camp_America_Hungary_program_poster

Bővebben >>


2018. október 12.

Pszichológiai tanácsadás orvostanhallgatók számára

Bővebben >>




2018. október 08.

Buffalo

Senior Medical Student Program in the USA >>


2018. augusztus 21.

ERASMUS PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2018/2019-es tanév 2. félévre tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló, ill. kombinált ösztöndíjra

Bővebben >>

2018. augusztus 21.

merck1

„MERCK Tanulmányi Támogatás a 2018/2019 - 2019/2020-as tanévekre” - pályázati felhívás

Bővebben>>

2018. július 5.

Tájékoztatók a magyar állami ösztöndíjjal kapcsolatban

2018. június 21.

Tájékoztató dékáni méltányossági vizsgák rendjéről a 2017/2018. tanév 2. félévére

Bővebben >>

2018. június 21.

Tájékoztatók a részképzésben tanulmányokat folytató beérkező hallgatók számára

Bővebben >>

2018. június 19.

Pályázati felhívás

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet

Bővebben >>

2018. május 24.

2018/2019. tanévre szóló nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

Bővebben >>

2018. május 23.
Felhívás a „National Higher Education Scholarship for the 2018-2019 academic year” nevű ösztöndíjra
Bővebben >>
2018. május 3.

figyelem

Tájékoztató vizsgajelentkezés kezdetének változásáról

valamint

Kreditátviteli kérelmek bírálatáról a MODULO rendszerben

Bővebben >>

2018. április 26.

Ösztöndíj Felhívás Orvostanhallgatók Támogatására - Újszász Városi Önkormányzat

Bővebben >>

2018. április 5.

Hallgatói konferencia - Balatonfüred

Bővebben >>

2018. március 29.

”Krompecher Ödön" pályázat

Bővebben >>

2018. március 27.

Pályázat a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2017” cím elnyerésére

Bővebben >>

2018. március 27.

Nyílt nap a tatabányai Szent Borbála Kórházban

Bővebben >>

2018. március 13.

Fulbright Ösztöndíjak 2019-2020 tájékoztató előadás

Bővebben >>

2018. március 8.

MCCEE Preparatory Course – from 40% up to 90% discount from course fee >>

2018. február 15.

Új órarendek érhetők el

Bővebben >>

2018. február 15.

Osztályfőnöki-mentori fogadóórák 2017/2018. tanév II. félév

Bővebben>>

2018. február 8.

Új Tanulmányi tájékoztató érhető el II. éves orvostanhallgatók számára

Bővebben >>


2018. február 8.

Új órarend érhető el IV. éves orvostanhallgatók számára

Bővebben >>

2018. február 7.

regoly_alapitvany

Regöly pályázat 2018

Nyolcadik alkalommal hirdet pályázatot a Professzor Dr. Regöly-Mérei János Alapítvány. Az alapítvány célja, olyan orvosok és orvostanhallgatók díjazása, akik kimagasló szakmai tudásukkal, méltón viszik tovább Dr. Regöly-Mérei János munkásságát és ápolják emlékét. A pályázat díjazottjait anyagilag, erkölcsileg és szakmailag is támogatni kívánjuk.

Bővebben >>


2018. január 31.

Információk félévkezdéshez 2017/2018. tanév II. félév


2018. január 24.

Korányi Frigyes Tudományos Fórum


2018. január 22.

Diszlexia? Használd ki erősségeid és fejlődj tovább!


2018. január 5.

Osteológiai Alapképzés orvostanhallgatóknak is

2017. december 14.

erasmus

Erasmus+ pályázati felhívás az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2018/2019-es tanévre tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló, ill. kombinált ösztöndíjra

Bővebben >>


2017. december 1.

Sofi

SZTE Sófi ösztöndíj pályázat

Bővebben >>

2017. november 24.

Apathy_Istvan_Emlekerem_kiemelt

Apáthy István Emlékérem és Jutalomdíj

Tisztelt TDK Hallgatók!


Ezúton is köszönjük, hogy részt vettek a 2017. évi SZTE ÁOK Tudományos Diákköri Konferencián és értékes munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A konferenciát követően néhány fontos információt ajánlunk figyelmükbe>>


2017. november 13.

osztondij

Kérelemminták az állami ösztöndíjjal kapcsolatos ügyintézéshez

Bővebben >>

2017. november 9.

K_F_Sz_K

Korányi Frigyes Tudományos Fórum

A Korányi Frigyes Szakkollégium 2018 tavaszán immáron 23. alkalommal rendezi meg nagyszabású éves szakmai találkozóját, a Korányi Frigyes Tudományos Fórumot.

Bővebben >>

2017. október 30.

palyazati_felhivas

Pályázat „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel egyetemek és a főiskolák hallgatói számára

A pályázat beküldésének határideje:2017. december 15. (péntek)

Bővebben >>

2017. október 12.

pasteur

A Pasteur Intézet szakmai gyakorlati helyei 2017/2018-as tanévre Erasmus hallgatóknak

Bővebben >>

2017. október 4.

kozig.oprogr.

Közigazgatási Ösztöndíjprogramok

Megjelent a Hivatalos Értesítő 48. számában a 2018. évi Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram és a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram pályázati felhívása.

Bővebben >>

2017. október 3.


kiemelet_2_macis

Teddy Maci varró és eszközpark fejlesztő verseny

Bővebben >>

2017. szeptember 28.

ST

Egyedülálló sportorvosi hallgatói szolgáltatás az SZTE-en

Az SZTE ÁOK Sportorvostani Tanszéke felméri a hallgatók sportolást befolyásoló rizikó faktorait. A Sportorvosi kérdőív a MODULO-ban mindenki által elérhető, kitölthető!

Bővebben >>


2017. szeptember 27.

HBLF_ROMASTER

A HBLF-ROMASTER Alapítvány pályázati felhívása

Roma származású, felsőoktatásban tanuló hallgatók továbbtanulását támogató tehetséggondozó, vállalati mentoring és ösztöndíj programban való részvételre roma diákok számára.

Bővebben >>


2017. szeptember 25.

kozig.oprogr.

Közigazgatási Ösztöndíjprogramok

Magyarország Kormányának 3 közigazgatási ösztöndíjprogramjára hívjuk fel a figyelmet

Bővebben >>

2017. szeptember 15.

EHOK

2017. évi Szakos Érdekvédelmi Képviseleti Választások

Bővebben >>


2017. szeptember 14.

MERCK








„MERCK tanulmányi támogatás a 2017/2018-2018/2019-es tanévekre” – Pályázati felhívás

Bővebben >>

2017. szeptember 14.

mentor_cover

Ebben a félévben is indul az SZTE Alma Mater ALUMNI MENTORPROGRAMJA

Bővebben >>

2017. szeptember 12.


dohanyzaskommunikacio

Dohányzáskommunikáció:

Egészségnevelés a közösségi médián keresztül

Egy kurzus:

- ahol aktívan részt vehetsz a dohányzás visszaszorításában,

- ahol fejlesztheted a "dohányzás-kommunikációs" készségeidet,

- ahol az a feladat, hogy használd az online közösségi médiát!

Bővebben >>

2017. szeptember 7.

SZTA

Pályázati felhívás Szent-Györgyi Hallgató ösztöndíjra

A pályázat online benyújtásának határideje: 2017. szeptember 17. (vasárnap) 20:00 óra.

Bővebben >>

2017.szeptember 7.

erasmus

Erasmus+ pótpályázati felhívás

A pályázat beadási határideje: 2017. szeptember 20.

Bővebben >>

2017. szeptember 7.

OKK

Oroszországi állami ösztöndíjas képzések

Bővebben >>


2017. augusztus 29.

Tájékoztatás beiratkozáshoz, nyilatkozattétel a magyar állami ösztöndíj feltételeinek vállalásáról (pdf) >>

2017. augusztus 29.

DAKK

Tájékoztató tanulók, hallgatók utazási kedvezményeiről a 2017/2018. tanévkezdéshez kapcsolódóan (pdf) >>


2017. augusztus 28.

Tisztelt Hallgatók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az ÁOK, GYTK és FOK versenyes (normál) kurzusfelvétel kezdete megváltozott, 1 nappal hamarabb veszi kezdetét. Az kurzusfelvételi lehetőség 2017. augusztus 30. (szerda) 20:00 órakor indul.

Üdvözlettel:

Szegedi Tudományegyetem

Általános Orvostudományi Kar

Tanulmányi Osztály


2017. augusztus 28.

orarend

Frissültek az órarendek!

Bővebben >>

2017. augusztus 3.

lake_balaton

HMAA Füred, 2017

More information >>

2017. július 24.

kompetencia

Kompetencia mérés

Bővebben >>

2017. július 6.

figyelem

Új - Felnőtt- és gyermekkörzet igazolás >>

2017. június 26.

Tatabanya

Tatabánya Hazavár – gyakornoki pozíciók Tatabányán

 

A Stúdium Közalapítvány a Kóta József Gyakornoki Program keretében gyakornoki pozíciókat hirdet tatabányai munkáltatóknál közép- és felsőfokú, nappali tagozatos fiatalok tanulmányainak támogatására és a későbbiekben munkáltatónál történő elhelyezkedésük segítésére. Az ösztöndíj támogatást nyújt a tanulmányok elvégzéséhez, a diploma megszerzéséhez és a tanulmányok befejeztével a pályakezdő munkavállaló számára munkahelyet biztosít.

Bővebben>>


2017. június 23.


Tisztelt hallgatók!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kari Tanács 2017.06.21. ülése 173/2016-2017. sz. ÁOK K.T. határozata alapján a Kari Tanulmányi Ügyrend módosítására került sor:

 

13.2. A vizsga lehet szóbeli, írásbeli és gyakorlati, illetve állhat írásbeli, szóbeli, illetve gyakorlati részből.

Írásbeli vizsga (teljes vagy részvizsga) esetén a második és harmadik ismétlő javítóvizsgát (harmadik és negyedik vizsga) a tanszék köteles szóban is biztosítani az írásbeli (rész)vizsgát követő 2 munkanapon belül.


Hatályos: 2017. 06.22. 24.00 órától.


Üdvözlettel:

Prof. Dr. Bari Ferenc
dékán

2017. június 19.

leckekonyv_450x330

Index használat kivezetése a 2016/17. tanév 1. félévétől

.Módosított tájékoztató >>

2017. június 15.

figyelem

Tájékoztató dékáni méltányossági vizsgák rendjéről a 2016/17. tanév 2. félévére

Bővebben >>

2017. június 9.

HM

Pályázati felhívás honvédségi ösztöndíjra

A pályázat beérkezésének határideje legkésőbb 2017. július 15.

Bővebben >>

2017. június 8.

figyelemI. évesek – új ápolástan nyári gyakorlat tematika! >>

2017. június 6.

MH_EK

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ 2017. évre elnyert repülőorvostan (2 keretszám) szakorvos alap szakképesítésre pályázatot hirdet.

A pályázatok leadási határideje: 2017. július 31.

A pályázat (szakmai önéletrajz, motivációs levél) benyújtásának módja: elektronikus úton az mh.ek.hk.oktatas@hm.gov.hu e-mail címen keresztül.

2017. június 6.

NFO

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás 2017/2018. tanévre

(korábban „köztársasági ösztöndíj”)

Beadási határideje a hallgatók számára 2017. július 3. (hétfő) 11.59 óra.

Bővebben >>

2017. május 25.

PAMOK

Pályázati felhívás

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pályázatot hirdet rezidens munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. június 18.

Bővebben >>

2017. május 15.

RO-Transilvania-University-of-Brasov

Transilvania Fellowship Program

Starting 2017 two residential fellowships are open for outstanding young researchers and scholars with international experience: Transilvania Fellowship for Young Researchers and Transilvania Fellowship for Visiting Professors >>

2017. május 15.

sikeres_vallalkozok_osztonzik_es_mentoraljak_az_egyetemi_hallgatokat_otleteik_megvalositasaban

Sikeres vállalkozók ösztönzik és mentorálják az egyetemi hallgatókat ötleteik megvalósításában

2017 őszén új kurzus indul a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán a vállalkozói lét ösztönzésére, valamint hallgatói ötletek megvalósításának elősegítésére.

Bővebben >>

2017. május 03.

erasmus

Havi 200 euró plusz ösztöndíj az Erasmus+ programban

A 2017/18-as tanévben az Erasmus+ felsőoktatási mobilitásban résztvevő hallgatóknak ismét lehetőségük van pályázni Erasmus+ szociális kiegészítő támogatásra. A kiegészítő támogatás célja egyenlőbb esélyt nyújtani a felsőoktatási mobilitás területén is a kiutazók számára az Erasmus+ programban.

Bővebben >>

2017. április 26.

Kecskemet

A Kreatív Tudás Központ Közalapítvány Ösztöndíj pályázata

Kecskemét város felnőtt és gyermek háziorvosi ellátásának megújulását biztosító pályakezdő, az alapellátásában elhelyezkedni kívánó háziorvos jelöltek számára

Bővebben >>

2017. április 18.

summer_schools

Szombathelyi Osztrák–Magyar Nyári Egyetem - 2017. július 2–21.

A Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Tanszéke és az ELTE Savaria Egyetemi Központja közös nyári egyetemet szervez osztrák, ill. magyar egyetemi és főiskolai hallgatók számára, akik magyar/német nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni. Az ösztöndíjakra a magyar hallgatók közül a nem német szakos, első (BA vagy MA) diplomájukat szerző (elsősorban nappali tagozatos) hallgatók pályázhatnak.

Jelentkezési határidő: 2017. május 15.

Bővebben >>

2017. március 17.

szakdolgozat

Szakdolgozat témák 2016/2017-es tanévre

Bővebben >>

2017. március 16.


prezentacios_felhivas

Tudományos prezentációs verseny

A Szegedi Tudományegyetem Tehetségpontja a kari TDK Tanáccsal közösen tudományos prezentációs versenyt hirdet mindazok számára, akik tehetséget és kedvet éreznek magukban ahhoz, hogy egy tudományos problémát a közönség számára érthetően, a modern prezentációs eszközök segítségével bemutassanak.

Bővebben >>

2017. március 13.


magyar_sportcsillag_osztondij_opt

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram pályázati kiírása

(2016/2017. tanév második félév)

Bővebben >>

2017. március 10.

regoly_alapitvany

Regöly pályázat 2017

Hetedik alkalommal hirdet pályázatot a Professzor Dr. Regöly-Mérei János Alapítvány. Az alapítvány célja, olyan orvosok és orvostanhallgatók díjazása, akik kimagasló szakmai tudásukkal, méltón viszik tovább Dr. Regöly-Mérei János munkásságát és ápolják emlékét. A pályázat díjazottjait anyagilag, erkölcsileg és szakmailag is támogatni kívánjuk.
Bővebben >>

2017. március 9.

univ_ljub

Call for Expression of Interest for mutual application under the Marie Skłodowska-Curie Individual Fellowship scheme

Bővebben >>

2017. március 8.

kanyaro

Tájékoztató kanyarós megbetegedésekkel kapcsolatban

Bővebben >>

2017. március 7.

fulbright_1

Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba 2018-2019-es tanévre

Bővebben >>

2017. március 3.

innovacios_dij

2017. évi SZTE Innovációs Díj Pályázat

A pályázat célja az egyetem azon kutatóinak, valamint hallgatóinak támogatása, akik az egyetemhez kötődő kutatómunkájuk során olyan tudományos eredményt, innovatív megoldást dolgoztak ki, amely szellemi alkotásnak minősül és üzleti szempontból hasznosítható lehet.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 2. 24:00 óra.

Bővebben >>


2017. február 23.

Brunei_Darussalam

Ösztöndíj lehetőségek a Brunei Szultanátusban

Bővebben >>

 

2017. február 20.

Kuffler_palyazat

Stephen W. Kuffler Kutatási Ösztöndíj

A Stephen W. Kuffler Kutatási Alapítvány pályázatot hirdet egyetemi hallgatók tudományos kutatási munkájának támogatására.

Bővebben >>

2017. február 17.

Angers

Summer Schools of Angers 2017 felhívás

Bővebben >>

2017. február 14.

erasmus

Erasmus+ pótpályázati felhívás

Erasmus+ pótpályázati felhívás az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2017/2018-as tanévre tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló, ill. kombinált ösztöndíjra.

Pályázat beadási határideje: 2017. március 3.

Bővebben >>

2017. február 10.

RTU

Riga Technical University (Latvia) Summer Schools 2017

Bővebben >>

2017. február 10.

gran_prize

Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj Pályázati kiírás 2017.

A pályázat benyújtásának határideje : 2017. április 17.

Bővebben >>

2017. február 6.

orarend_optimized

Az új órarendek ide kattintva megtekinthetőek >>


2017. február 2.

naptar


A Szenátus elfogadta a 2017/2018-as tanévi egyetemi naptárt >>

2017. február 1.

V.evfolyam

Új nyomtatvány

Szigorló évi egyéni tanrend kérelem >>

Szigorló éves jelentkezés >>

2017. február 1.

tovabbkepzes

Fiatal Osteológusok Klubja - III. Osteológiai Továbbképzés

Rezidenseknek, szakorvosjelölteknek, fiatal szakorvosoknak szóló, osteológiai alapképzés a MOOT-FOK (Fiatal Osteológusok Klubja) szervezésében

Jelentkezési határidő: 2017. február 8.

Bővebben >>


2017. január 25.

kulturalis_iroda

Kulturális pályázatok hallgatóknak

Bővebben >>


2017. január 24.

mob.

Hallgatói Mobilitási Pályázat

A mobilitási támogatást egyetemi alapképzésben résztvevő nappali tagozatos, magyar állampolgárságú aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók vehetik igénybe külföldi ösztöndíj, részképzés, szakmai gyakorlat, konferencia részvétel támogatására.

Bővebben >>


2017. január 23.

veszto_2

Vésztő Város Önkormányzat pályázati felhívása az orvos szakterületen felsőoktatási képzésben résztvevő hallgatók számára

A pályázatok beérkezési határideje : 2017. szeptember 15.

További részletek >>


2017. január 18.

orarend_optimized


Letölthetőek a 2016/2017-es tanév II. félévi órarendjei >>

2017. január 11.

TDK-2017-Plakat_2

Pályázati felhívás a XXIV. Marosvásárhelyi TDK Konferencián való részvételre

A pályázatok beadási határideje: 2017. január 30. (hétfő) 15:30

A felhívásról bővebben >>


2017. január 4.

Mentotiszt_III_kepzes

A „Mentés a Jövőért” Alapítvány és a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet

Mentőtiszt III. képzést

szervez Szegeden, melyre V-VI. évfolyamos ÁOK hallgatókat, illetve rezidenseket, szakorvos jelölteket és minden érdeklődő szakorvost vár.

További információ (PDF) >>

Jelentkezési lap (DOC) >>


2016. december 7.

erasmus

Erasmus+ pályázati felhívás az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2017/2018-as tanévre tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló,ill. kombinált ösztöndíjra

Pályázat beadási határideje: 2017. január 8.

További információ (PDF) >>

Pályázati felhívás (PDF) >>

2016. december 1.

sofi

SZTE Sófi ösztöndíj pályázat 2016-2017

A szegedi egyetemen 16 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatók anyagi támogatása ösztöndíjak által. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részét képező Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését.


A pályázatok benyújtási határideje: 2017. február 14. (kedd) 12 óra.

 

A mellékletekkel kiegészített pályázati űrlapot egy példányban kell eljuttatni Csikós Tímea, SZTEhetségpont koordinátor részére

(6722, Szeged, Honvéd tér 6. iroda: 34. sz.).

A kitöltött pályázati űrlapot word dokumentum formátumban is el kell küldeni a következő e-mail címre: jozsefsofi@gmail.com

(ez is az érvényesség szigorú feltétele!).

 

A pályázati kiírást ide kattintva töltheti le (PDF) >>

 

A pályázat benyútásához szükséges adatlapot ide kattintva töltheti le (doc) >>

 

A Sófi Alapítvány 2016 évi ösztöndíjasairól ide kattintva olvashat (PDF) >>


2016. november 30.

TKA

Campus Mundi pályázati felhívás államközi egyezmények keretében külföldi részképzésre


A Tempus Közalapítvány "Campus Mundi ösztöndíjas pályázatot hirdet felsőoktatási hallgatók számára, államközi egyezmények keretében, Stipendium Hungaricum partnerek irányába a 2017/18-as tanévben megvalósuló külföldi részképzésre".


Az ösztöndíjakról 2016. december 7-én (szerdán) 11 órakor a TEMPUS Közalapítvány munkatársai tájékoztató előadást tartanak

az SZTE Rektori Hivatal (Dugonics tér 13.) földszint 5-ös termében.


2016. november 23.
UA


Call for applications: University Performing Arts Festival

Az Angers-i Egyetem Egyetemi Előadóművészeti Fesztivált szervez amatőr művészeknek, melyre a szegedi egyetemistákat is várják.

Jelentkezési határidő: 2016. december 7.

Részletes tájékoztató (PDF) >>

Jelentkezési lap 1. (doc) >>

Jelentkezési lap 2. (doc) >>

Jelentkezési lap 3. (doc) >>


2016. november 23.

2017.07.02png

Kari Naptár 2016-2017 - Frissítve!

Az Általános Orvostudományi Kar 2016-2017. tanévre vonatkozó

Kari Naptára (PDF) >>


2016. november 11.

02

Job advertisement (PDF) >>


2016. november 11.

USStudyAbroadFair2016_2

Az International Education Week keretében szervezett külföldi továbbtanulási és ösztöndíj lehetőségek börzéje

A rendezvény ingyenes.

Időpont: 2016. november 16. (délután)
International Education Week 2016 (PDF) >>


2016. október 13.

eu_flag_erasmus_vect_pos

Pasteur Erasmus+ Pályázat

Módosult beadási határidő!

További részletekért kattintson ide >>


2016. szeptember 27.

tempus


CEEPUS Freemover egyéni mobilitási pályázatok

Felsőoktatási intézmények oktatói és hallgatói számára a 2016/2017-es tanév tavaszi félévére

A CEEPUS Freemover pályázattípusban a CEEPUS országok bármely felsőoktatási intézményében aktív státuszban lévő hallgatók és oktatók nyújthatnak be pályázatot a CEEPUS országok bármely felsőoktatási intézményéhez.

A pályázat feltöltési határideje: 2016. november 30.

Bővebben >>


2016. szeptember 27.

A 2016. november 22-én tartandó záróvizsga bizottságának tervezett összetétele innen letölthető (PDF) >>

2016. szeptember 14.

A Sebészeti Klinika tanulmányi célú fogadóideje:

Ezúton is értesítjük hallgatóinkat, hogy a Sebészeti Klinika tájékoztatása szerint az új helyszínen tanulmányi ügyek intézésére hétfőtől csütörtökig délelőtt 9-10 óra, délután 14-15 óra között van személyesen lehetőség. Együttműködésüket köszönjük.


2016. szeptember 14.

Senior Medical Student Program in the U.S.A.

Buffalói pályázati felhívás V. éves hallgatók részére

A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat.


2016. augusztus 22.

genius_logo

XI. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával meghirdeti a XI. KÁRPÁTALJAI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁT (XI. KTDK).

A pályázatok beküldési határideje 2016. december 20.

Bővebben >>


2016. augusztus 31.

Kari naptár 2016/2017-es tanévre (PDF)


2016. augusztus 31.

leckekonyv

Index használat kivezetése a 2016/17. tanév 1. félévétől

Tájékoztató a Kari Tanács döntése -140/2015–2016. (IV. 26.) sz. ÁOK K. T. -határozat- alapján az index további használatáról

Bővebben>>


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek