Bezár

Pályázatfigyelő

Külső pályázatok

2025. február 25.
2 perc

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány és a Kútvölgyi Klinika Alapítvány közösen pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvos- biológiai kutatással foglalkozó személyek számára.

2025. február 13.
1 perc

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (mint Támogató) megbízásából a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást tett közzé a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj elnyerésére, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek és tehetségsegítők erkölcsi és anyagi elismerése céljából.

2024. szeptember 10.

Az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázat (INKP) fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszterbemutatóval járó) részvételét és ott jelentős tudományos eredményeik bemutatását támogatja.

2024. június 21.
2 perc

Jelenleg aktívan zajlik a 2024-1.2.3-HU-RIZONT pályázatok beadásának előkészítése. A beadás határideje 2024.07.05 12 óra. Annak érdekében, hogy a formai és tartalmi ellenőrzés, továbbá az EPTK felület kitöltése megfelelő módon és időben megtörténhessen és a pályázat benyújthatóvá váljon, az alábbi ütemterv szerinti munkamenet szükséges.

2024. június 11.
1 perc
2024. május 06.
1 perc

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal meghirdette a Tudományos Mecenatúra információs napot

2024. április 18.
1 perc
2024. április 10.
1 perc

A KKM tájékoztat a Nemzetközi Visegrádi Alap és a Nyugat-balkáni Alap ’Western Balkans–Visegrad Fellowships’ néven indított közös ösztöndíj programjáról, amely egyetemi oktatók és kutatók rövid távú (2-10 hét) mobilitásának támogatását célozza.

2024. április 09.
1 perc

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által kiírt Ujvári János diplomadíj-pályázatot ajánljuk megtisztelő figyelmébe, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. Az Ujvári János diplomadíj-pályázat arra motiválja a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi vonatkozásaiba, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

2024. február 14.
2 perc

A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) idén is meghirdeti a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj elnyerését segítő mentorprogramját (Bolyai Mentorprogram), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott posztdoktori (PD) kutatástámogatás elnyerését segítő mentorprogramot (NKFIH_PD Mentorprogram).

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek