Az influenza évről-évre, minden január-februárban nagy számú megbetegedést okoz Magyarországon. A járvány elleni küzdelemben a legfontosabb a körültekintő felkészülés, amelyben az influenza elleni védőoltások segíthetnek a legtöbbet.
A héten sikerrel zárult a Joint Program for European Medical Studies (JPEMS) program 2016/2017. évi szemesztere.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program 122 ösztöndíjasát köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE polgárai által elnyert több mint 180 millió forint ösztöndíj a kutatói utánpótlást is szolgálja.
Dr. Fodor Gergely, az SZTE ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet fiatal tanársegédje elnyerte az European Society of Anaesthesiology társaság 2017-es Young Investigator Start-up Grant kutatási támogatását.
A kutatói utánpótlást szolgálja az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíja. A Szegedi Tudományegyetem 122 ÚNKP-ösztöndíjasa közül a medikus Faragó Helgát és mentorát, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályát vezető Pető Zoltánt az oklevél átadó ünnepségen arról is kérdeztük, mit jelent számukra az új kiválósági elismerés.
A Magyar Innovációs Alapítvány - a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a Földművelésügyi Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanáccsal együttműködve – 25. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.
Nyílt napot tartottak csütörtökön az Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Nephrologia-Hypertonia Centrum Dialízis Központjában. Az SZTE mindig is úttörő szerepet játszott a vesepótló kezelések kidolgozásában és alkalmazásában. Ennek a hagyománynak szerves folytatásaként került kialakításra az újonnan átadott Dialízis Centrum, amelyet a nyílt napon tekinthettek meg az érdeklődők.
Az Általános Orvostudományi Kar Tanácsa 2016. december 6-i ülésén az alábbi adjunktusi, tanársegédi és tudományos munkatársi előterjesztéseket szavazta meg 2017. január 1-től
Közel kétmillió forint értékű melegítő- és újraélesztő asztalt valamint egy több mint félmillió forint értékű pulzusszám- és oxigéntelítettség mérésére alkalmas eszközt kapott az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika a Korábban érkeztem Dél-Alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány és a MEDICOR Zrt. támogatásának köszönhetően.
Szabó Gábor, az SZTE rektora és Pál Tamás, Liszt Ferenc-díjas karmester mondott köszöntőt azon a gálán, amelyen átadták a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak kiírt előadói versenyek és alkotói pályázatok díjait, valamint a Jó tanuló, jó sportoló okleveleket, illetve a Sófi Alapítvány elismeréseit.
Erasmus+ pályázati felhívás az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2017/2018-as tanévre tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló, ill. kombinált ösztöndíjra
Pályázat beadási határideje: 2017. január 8.
Az Antall József Tudásközpont a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben 2017. március 29-31 között második alkalommal rendezi meg a think.BDPST – Connect to the Future elnevezésű stratégiai konferenciáját, amely a témához kapcsolódó kiállítással és egyéb kísérő rendezvényekkel egészül ki.
Időpont: 2016. december 8.
Helyszín: Szeged, Szőkefalvi-Nagy Béla u. 4/B.
Dr. Maléth József az I. sz. Belgyógyászati Klinika tudományos munkatársa Junior Prima díjat kapott magyar tudomány kategóriában.
Gratulálunk!
Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre az SZTE összegyetemi Nyílt nap, amelyen karunk Dékánja tartott tájékoztatót az érdeklődőknek és az SZTE ÁOK HÖK képviselői pedig a standnál válaszoltak a kérdésekre.
A szegedi egyetemen 16 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatók anyagi támogatása ösztöndíjak által. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részét képező Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését.
Szegedi Tudományegyetem
Debreceni Egyetem
Semmelweis Egyetem
Pécsi Tudományegyetem