Május 23-24-én rendezték meg a VII. Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozóját Szegeden.
A mostani program díszvendége Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológus. A tudós harmadik alkalommal jár a Tisza parti városban. Most azonban elsősorban nem vendégnek érzi magát, hanem konkrét feladatokkal érkezett, hiszen 2016-tól ő a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatója.Varró András professzor, a programot szervező Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke szerint nagy megtiszteltetés számukra, hogy a nemzetközileg elismert kutató elvállalta ezt a posztot. Bert Sakmann döntését azzal indokolta, hogy az a multigenerációs oktatási program, amit az SZTA megvalósít, egyedülálló a világon és a magyar tudomány és oktatás, illetve Szeged városa számára is óriási kiugrási lehetőséget jelent. Egy ilyen programban pedig érdemes részt vállalni.
A találkozóról bővebben itt olvashat.